|
Ők már minket választottak Csonka Pici, Détár Enikő, Doszpot Péter, Eddie Jordan, Falusi Mariann, Fenyő Miklós, Ferenczi Gyuri, Gálvölgyi János, Gáspár Laci, Groovehouse Judy, Haddaway, Héder Barna, Holló Márti, Kern András, Király Tamás, Komár Laci, Marsi Anikó, Németh Kristóf, Palik László, Papp Gergő, Peller Mariann, Radnai Péter, Rubint Réka, Schobert Norbi, Somló Tamás, Szandi, Takáts Tamás, Tóth Gabi, Tóth Vera, Tunyogi Péter, Vágó István |


|
Véget ért a báli szezon, nyitnak a szabadtéri szórakozóhelyek, kezdődnek a fesztiválok. Csalódnék, ha nem várnának Rátok új kihívások a tavasz érkezésével. Gönczi Gábort és a Smile vezetőjét Csikós Balázst faggatom. Bala- Számunkra az év minden időszaka tele van feladatokkal, büszkén mondhatom, hogy idén a húsvét lesz az első szabad hétvégénk, amikor egy kicsit lazíthatnak a zenekarunk tagjai. Kicsit még mindig legutóbbi klubkoncertünk hatása alatt vagyunk! Itt debütált új műsorunk, amelynek főszereplője Balássy Betty, közben pedig Tóth Gabit fogadtuk a színpadon, a Star Jam Session két kiváló showmanjével Némóval és Bársony Bálinttal együtt. A koncertünkre több, mint ezren jöttek el, és hajnali fél négykor még együtt buliztunk a közönséggel. Gábor- Nagy örömünkre szolgál, hogy immár világszínvonalú produkcióvá érett énekesnőink, Bedhy és Balássy Betty sztárpárosa, akiket az egész országban óriási szeretettel fogad a közönség. Ma már szinte minden bulin ott van velünk Varga Feri is, így eredetiben hallhatjuk a Balássy-Varga páros legsikeresebb dalaikat. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen - Bedhyvel együtt, - mindannyian önálló zenei karriert is építenek, így ha velünk vannak, mindannyian részesei lehetünk a másik sikerének. Bala- Mindezektől függetlenül igazad van, a tavasz mindig egy kicsit más, ilyenkor nemcsak imádott Budapestünk, de mi magunk is újjászületünk. A megbeszéléseinket az irodánkból áthelyezzük a szabadtéri éttermekbe, és talán mondanom sem kell, tele vagyunk újabb ötletekkel! Meséljetek! Gábor- A tavalyi, 18. születésnapi party sikerén felbuzdulva idén is megünnepeljük fennállásunk soron következő évfordulóját, amelynek a szervezését nem lehet elég korán elkezdeni. De körvonalazódik évvégi nagykoncertünk is. Ez lesz az első, és egyetlen olyan este, ahol valamennyi hivatalos énekesnőnk (Bedhy, Balássy Betty, Szatmári Orsi, Miss Bee), illetve minden korábbi sztárvendégünk egyszerre lép majd a színpadra, valószínűleg a Művészetek Palotájában. Bala- Mindeközben Herczeg Zolival épp a 2010-es nyári ruhatárunk kidolgozásán ötletelünk, hiszen májusban elindítjuk nyári koncertsorozatunkat a város egyik leghangulatosabb szórakozóhelyén, a Rió Caféban, ahol szintén sok meglepetéssel készülünk. Itt nemcsak a tőlünk megszokott világsláger party dalokat hallhatjátok majd, hanem felvettük repertoárunkba énekesnőink legnagyobb slágereit és a Smile néhány új dalát is. Immár hagyomány az is, hogy nyár közepén a Smile egy görögországi turnéra is elutazik. Így lesz idén is? Gábor- A felkérés minden évben megérkezik, de tavaly több zenekari baba is született, így nem tudtunk eleget tenni a meghívásnak. Idén biztosan megyünk, mint ahogy rendszeresen utazunk majd siófoki, tatai, esztergomi és pécsi klubunkba is, ahol már törzsközönség vár bennünket! És akkor még nem is beszéltünk a nagy zenei fesztiválokról! Úgy látom, idén sem fogtok unatkozni, sok sikert a nyári szezonhoz! |
|
Gönczi Gábor és a Smile Showtime BigBand A Smile Showtime Bandet Gönczi Gábor, az RTL Klub Fókusz című műsorának házigazdája, szerkesztő-riportere, a Szombat Esti Láz című showműsor népszerű szereplője alapította 1991-ben. A 11 fős exkluzív élőzenei produkció egyedi hangzását a négytagú fúvósszekciónak és három szóló énekesének köszönheti, évi közel 100 fellépéssel az ország legkeresettebb rendezvényzenekarának számít. Az egész estét betöltő, élő show műsor minden este megújul, a hangulathoz és alkalomhoz illő színpadi jelmezeket és a video kivetítős látványos színpadképet jól kombinálják az élőben rögtönzött vicces átvezetésekkel. A koncert csúcspontján pedig a zenekar “leköltözik” a tánctérre, és a közönség között adja elő a legsikeresebb show-it. A produkció minőségpolitikájának célja a 100%-os megrendelői megelégedettség megtartása, melyre garancia a kétezernél is többször előadott show, a saját fény és hangtechnika, a profi műsorvezetés és a rendszeres sztárvendégek, minden extra költség nélkül, egy csomagban. |
|
A Symbol klubban beszélgettünk Neményi Ádám filmproducerrel |
|
Herczeg Zoli Hollywoodba készül! |
|
Üdvözlettel, Gönczi Gábor és Csikós Balázs Zenekarvezető Smile Showtime BigBand |
|
Smile Showtime Kft. Cégj.: 01-09-860288 Fax: +36 (1) 302 7727 Mobil: +36 20 320 5523 Email: info@smile.hu Web: www.smile.hu |
|
Herczeg Zoli neve 1996 óta egyet jelent az extravagáns, feltűnő ruhákkal, az egyedi darabokkal. Sok ruhájából nincs is sorozat, csak egy-egy példányban léteznek. „Az én világom ott kezdődik, amire normális ember már azt mondja, hogy ciki…” - vallja Zoli, aki szerint minden nap ünnep kell hogy legyen. Szerinte a zakóra pl. felesleges a gomb, mert úgysem lehet összegombolni, ha csibészesen passzentos, és nem léteznek lányos és fiús színek sem, az csak azon múlik, ki hordja. Mert Zoli ruháit hordani is kell tudni, és ez a legnagyobb trükk szerinte, mert a férfit nem csak a ruha öltözteti! |
|
Az SOS Szerelem után azt hittük, ezt a sikert nem lehet felülmúlni. Aztán jött a 9 és fél Randi, majd a Made In Hungária, és kiderült, hogy tévedtünk! – Interjú a Smile koncert szünetében Neményi Ádámmal a legsikeresebb magyar közönségfilmek producerével. Nagyon régi kapcsolat fűz a Smile-hoz, és Gönczi Gáborhoz. Igen, még az RTL indulásakor én feleltem a kooprodukciós filmekért, Gábor pedig akkor kezdett dolgozni a Fókuszban. Amikor az RTL-es roadshowkat szerveztük, őket is meghívtuk fellépni, máig emlékszem egy fergeteges balatonfüredi bulira, valamikor ’97 tájékán… Mikor döntötted el, hogy saját filmeket készíts? Igazából egész életemben a film volt a mindenem. Már a nyolcvanas években benne voltam a sűrűjében, 1978-ban kezdtem dolgozni a MAFILM-nél felvételvezető gyakornokként. Végig jártam a szakmai ranglétrát, miközben körülbelül 60 televíziós- és játékfilmben dolgoztam, köztük pl. az István, a Királyban is. Televíziózni az első magyar kereskedelmi televíziónál, az A3-nál kezdtem, amelynek én lettem az elnöke, ezután jött az RTL Klub, illetve a remake- filmek sora következett: az Egy szoknya, egy nadrág, a Hyppolit, vagy a Meseautó. Aztán feleségemmel közösen megalapítottuk a Next Staion Productions-t, amellyel 2007-ben történelmet írtunk: első filmünk, az SOS Szerelem rögtön az év legnézettebb magyar mozifilmje lett. Akkor azt hittük, ekkora dobásunk biztosan csak egyszer lesz az életünkben. Szerencsére nem így alakult: a 9 és Fél Randi 2008-ban, a Made In Hungária pedig 2009-ben döntötte meg a magyar rekordokat. Mindeközben nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk szerezte meg a jogot arra, hogy elkészítse a Puskás Ferenc életét bemutató dokumentum-, és játékfilmet, a napokban éppen Szikora Robival tárgyalunk, az ő életművét is mi visszük vászonra hamarosan. Ezek a filmek csak nálunk sikeresek, vagy külföldön is megállják a helyüket? Szinte mindegyikkel végigjártuk a világ nagy filmfesztiváljait, és elmondhatom, hogy a legtöbb országban meg is vették őket! Az SOS Szerelem Kínában elvitte a fődíjat, az Arany Kakast, de még a Made In Hungária is, – ami egy tipikusan magyar történet – 18 országban aratott sikert! Rengeteg magyar film készül, de csak kevés arat ekkora közönségsikert. Mi a titok? Jó forgatókönyv nélkül senki ne várjon csodát. Jó színészek, sok humor, egy kedves és szerethető történet, és persze az a bizonyos X- faktor, hogy jó időben, jó helyen jöjjünk ki a filmekkel. Nos, ehhez kell az én rutinom és a kiváló csapatom! És nem titkolom, még nagyon sok puskaporunk van raktáron! |
|
Már tervezzük Tabáni István új mosolyát! Interjú Dr. Bátorfi Bélával, a fogászati implantátumok szakértőjével, Magyarország egyik legjobban felszerelt, legmodernebb fogászatának megálmodójával. |
|
Zenekarunk ruháit is megtámadta a H1Z1 Herczeg vírus! |
|
A Starlimo kedvezménnyel szállítja vendégeinket! |

|
Titeket is gyakran látni a Smile Showtime Band koncertjein. Honnét ered a barátságotok? Most mondhatnám, hogy minden hozzám tartozik, ami a mosollyal kapcsolatos, így egyértelmű, hogy a Smile zenekar is cégünk egyik reklámja, de azért ez nem így van. Gábor ugyanabban a kerületben lakik, ahol a rendelőnk is található. Amikor először járt nálunk, mi nem ismertük egymást személyesen. Akkor csak annyit mondott, úgy érzi magát, mintha egy beverly hills- i exkluzív hotelben járna. A környezet, és a személyzet is rögtön elbűvölte, és maradéktalanul elégedett volt a szolgáltatásunkkal is. Már évek óta hozzánk járt, mire végre úgy jött ki a lépés, hogy tudtunk egyszer beszélgetni is egymással. Akkor derült ki számomra, hogy zenekara van. Feleségemmel, Ágival (kettőnk közül ő kezeli Gábort) egyszer megnéztük őket, azóta szívesen járunk hozzájuk kikapcsolódni. Úgy érzem, pont azt a profizmust képviselik, amit én is, a saját szakterületemen. " |





|
A turnészállást a szállodacentrumtól kapjuk! |



















|
Ha hírlevelünk rosszul olvasható, az oldalunkon is megnézheted! |

|
Vissza a nyitó oldalra! |
|
Tovább a hírekhez! |
|
Tavaszi újdonságok a Smile-nál |
|
Zoli nem csak olyan előadókat öltöztet, mint Éliás Jr, Back II Black, Hooligans, Ferenczi György, Unique, Inflagranti vagy a Smile, hanem dolgozott a Pécsi Nemzeti Színháznak is, és legújabb kollekcióját egy Hollywood-i sztárnak, Michael Madsen-nek készítette személyesen, mikor a színész Budapesten forgatott. A nagy találkozás óta Michael és Zoli napi kapcsolatban vannak, és azon dolgoznak hogyan tudnák elkészíteni és népszerűsíteni a közös kollekciójukat. Zolira nagy feladat vár, mert nemcsak a kollekcióhoz tartozó prospektusokat kell elkészítenie, de meg kell szervezni az új termék értékesítési hálózatát is, amely Zoli bemutatóterme után első körben Michael websopjában lesz majd elérhető, aztán várhatóan több amerikai üzletben is. Éppen ezért csatlakozott Zolihoz Szegfű Balázs ismert kutató és üzletember is, aki a disztribúcióban fog segíteni Zolinak meghódítani Amerikát. |












|
A múltkor olvastam Rólatok a hírességek kapcsán. Biztosan Kiszel Tündére gondolsz. Nem ő az egyetlen híresség, aki nálunk szeretne új külsőt terveztetni magának, de ő egyike azoknak, aki ezt széles körben el is meséli. Amikor hozzánk jött, azt mondta, merőben új, amolyan tökéletes, „hollywood-i” mosolyt szeretne magának. A mi eszközeink lehetővé teszik, hogy ne zsákbamacskát áruljunk. Mi egy hatalmas plazmatévén megmutatjuk azt a többszáz féle lehetőséget, amely közül választani lehet. Egyedülálló lehetőség, hogy a páciens a saját, új arcát is láthatja, és ha nem tetszik önmagának, még azelőtt választhat egy másikat, mielőtt egy ujjal is hozzáértünk volna. Hasonló képen „varázsoltunk” új mosolyt Szántó Öcsi Bácsinak, Bunyós Pityunak is. A Csillag Születik után pedig felhívtam Gábort, hogy szívesen segítenénk a négy döntősnek is. Vásáry André és MC/DC már néhány nappal később itt voltak a rendelőnkben. Istvánt most várjuk, neki is készül már az új mosoly. De Dzsudzsák Balázst is túl van már a mosolytervezés első szakaszán. Milyen fogászati megoldásokra van még lehetőség Nálatok? Természetesen minden alapszolgáltatással rendelkezünk, de elérhető áron nyújtjuk a világ vezető technológiáin alapuló luxustermékeket is. Ide tartoznak az implantátum- beültetések, csontpótlások, esztétikus koronák CAD-CAM technológiával, a már előbb említett számítógépes mosolytervezés, a professzionális fogtisztítás, és a világvezető ZOOM fogfehérítés. |
|
Smile hírlevélre |



|
A Smile Showtime BigBand következő klubkoncertjei: április 17 Alcatraz április 24 Symbol Részletek hamarosan, várunk szeretettel! |